
Pályámat a Wallis Csoportnál kezdtem marketing és PR területen 2000-ben. 2004-től dolgozom a Libra Csoportnal, 2013 óta a Libra Szoftver Zrt. vezérigazgatójaként

Rendszerszervezőként, valamint szoftverfejlesztőként kezdtem pályafutásom. 1989-ben alapítottuk társaimmal a Memolux céget. 2017 júniusig a cég ügyvezetőjeként irányítási, üzletfejlesztési, valamint adószakértői feladatokkal is foglalkoztam. Stratégiai terveim között szerepel, hogy tovább bővítsem a cég nemzetközi ügyfélkörét.

A MemoLux csapatánál 2001-ben számvitel területen kezdtem meg főiskolai gyakorlatomat. A gyakorlati idő leteltével főállásban kezdem dolgozni, majd az évek alatt összegyűjtött tapasztalattal vezető könyvelői feladatokat láttam el. 2015-től számviteli üzletágvezetőként igyekszem erősíteni a csapatot.

Mérnöki és közgazdasági ismereteimet eleinte ipartechnológiai és számítástechnikai területen hasznosítottam. Alapító tagként 1989 óta a cégcsoport számviteli-könyvvizsgálati-adózási tevékenységét irányítom. Jelenleg több külföldi leányvállalat és hazai nagyvállalat választott könyvvizsgálójaként tevékenykedek, valamint okleveles adószakértőként támogatom ügyfeleinket adózási és jogorvoslati kérdésekben.